A gerincsérvről

A rendelésemre érkező, vagy levélben érdeklődő betegek kérdéseiből világosan érezhető, hogy a pontatlan információk, ill. a közhiedelmek miatt a gerincsérvet illetően nagy bizonytalanság él a hétköznapi emberek zömében.
Okkal, ok nélkül – többnyire a bénulástól való félelem miatt – ahol a témában esetleg kevésbé járatos szakember felveti a gerincsérv lehetőségét, sok esetben félelem alakul ki a derékfájós betegben.
A mozgásszervi szakemberek körében is sokféle néven kerül említésre több olyan gerinccsatorna szűkület változat, amely –általánosságban- nevezhető gerincsérvnek.

Nézzük meg röviden, melyek is lehetnek ezek.

A porckorong sérv leginkább az, amely – kicsit a szavakkal is játszva- megfeleltethető a gerincsérvvel. A csigolyák közötti porckorongok elfajulása, kopásos elváltozása vezethet oda, hogy azok (az ehhez kapcsolódó bonyolult biomechanikai és élettani elváltozások fölösleges ismertetése nélkül) a gerinccsatorna felé beboltosulva szűkületet, rosszabb esetben az ott kilépő ideggyökök összenyomatását hozzák létre. Ezek azok a tényezők, melyek a következményes gyulladásos reakcióért, ill. a fájdalomért felelősek.
Nem mindegy az sem, hogy egy gerinc szelvény, vagy esetleg több érintett a folyamatban. Az sem lényegtelen, hogy a bedomborodás milyen mértékben van jelen, esetleg egy darab már kiszakadt e a beteg porckorongból.
Fontos tudni, hogy a gerinccsatorna alkotásában részt vevő más anatómiai struktúrák is szűkületet okozhatnak (szalagok kóros megvastagodása, a határoló kis ízületek alakváltozása, rendellenes helyzete, stb.), melyek hasonlóan fájdalmak, esetleg ideggyöki tünetek forrásai lehetnek. Kicsit általánosabban értelmezve ezekben az esetekben is felmerülhet a gerincsérv elnevezés (szakmailag ezek az állapotok sorolandók a gerinccsatorna szűkületek közé).
A jelenségek az egyes betegeknél különböző mértékben okozhatnak panaszokat, a pontos klinikai vizsgálatok, ill. RTG felvételek mellett az MRI vizsgálat segít a pontos morfológiai (betegség kiterjedését feltérképező alaki) helyzet, végső soron a terápiás lehetőségek eldöntésében.

Miért fontos ez?

A fentieket azért tartom szükségesnek értelmezni, mert a közhiedelemben a gerincsérv egyet jelent a műtét szükségességével.
Szögezzük le, sok esetben ez valóban így van.
A korszerű gerincgyógyászatban az egyre fejlettebb diagnosztikai és konzervatív terápiás lehetőségek birtokában azonban többnyire van más lehetőség is.
A beteg ( a betegség) pontos feltérképezésével, a fontos képalkotó eljárások bevonásával (RTG, CT, MRI, stb.) többnyire van lehetőség sebészi beavatkozás nélkül jelentős javulást, akár teljes tünetmentességet elérni.
A bénulásos tünetektől való félelem legtöbbször megalapozatlan, megfelelő gyógymódot kiválasztva sok esetben érhetünk el a beteg számára elfogadható állapotot, szó hétköznapi értelmezésében akár gyógyulást is (orvosi értelemben többnyire helyesebb ilyenkor is tünetmentességről beszélni, hiszen a kopásos, degeneratív elváltozások nem visszafordíthatók).

A vizsgáló orvos mindenkori felelőssége, hogy a műtét, ill. nem sebészi (konzervatív) kezelési eljárások közül a legmegfelelőbbet ajánlja fel betegének, ill. – ha a betegség megkívánja- felismerje a terápia váltás szükségességét.

Comments are closed